Archive for november, 2020
-
-
Fogadóest
December 7-én, hétfőn, 17:30 – 19:00 óra között a Microsoft Teams rendszerben fogadóestet tartunk.
-
Lónyay imázsfilm 1 – Oktatás
Szeretettel ajánljuk azok számára, akik az iskolánkban zajló oktatás részletesebb bemutatására is kíváncsiak.
-
November 19. – Gondolatok a könyvtárból – a 165 éve elhunyt Vörösmarty Mihály tárgyi emlékezetéről
A nemzeti jelképünknek számító költemény, a Szózat alkotójának, a cisztereknél és a pesti piaristáknál tanult Vörösmarty Mihálynak a nevét számos közterület és oktatási intézmény viseli. Ma is működik a neve […]
-
Nagykőrösi kirándulás – beszámoló
November 6., 7 óra 53 perc. Ez volt az az időpont, amikor a mozdony elindult a Nyugati pályaudvarból, és amikor mi, a Lónyay Utcai Református Gimnázium 11.E osztálya közösen felkerekedtünk, […]
-
Gyülekezetlátogatás 6.a
Ebben az idei furcsa tanévben a 6.a osztállyal még sikeresen eljutottunk az őszi gyülekezetlátogatásra.
-
Beszámoló a Csendesnapról
Tanévente több alkalommal, azért, hogy Istenhez közelebb kerüljünk, lelki erőt kapjunk Tőle a továbbiakhoz, csendesnapot tartunk.
-
Lónyay imázsfilm beharangozó
A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium szeretne ebben a felvételi évben is bemutatkozni minden érdeklődőnek, leendő diákjainak. A járványügyi helyzet miatt hagyományos Nyitott Hetünk, a kontakt találkozások, óralátogatások elmaradnak, […]
-
Beszámoló a magyar nyelv napjáról
Beszámoló megtekintése
-
A szóbeli felvételi témakörei
Nyolc évfolyamos képzés: A szóbeli felvételi két részből áll: egy kötetlen beszélgetésből és egy tantárgyi felvételiből. A kötetlen beszélgetés keretében mérjük a tanulók Nemzeti Alaptantervvel összefüggő kompetenciáit, gondolkodási képességeit, kifejezőkészségét, […]