A Lónyay Szakkollégium novemberi foglalkozásán a vállalkozás indítása és tervezése volt a napirenden az „Ötlettől a megvalósításig” címmel.
Vendégünk Orvos-Nagy József sikeres építési vállalkozó volt, aki eddigi pályáján keresztül mutatta be vállalkozásának beindítását, a vállalkozó lét pozitív és kevésbé pozitív oldalát. Kiemelte, hogy melyek azok a fontos kérdések, amelyeket még az indulás előtt fel kell tennünk magunknak és csak ezek megválaszolása után kezdjük meg a tényleges szervezést. Felsorolta azokat a pontokat, amelyeket feltétlenül át kell gondolni mielőtt a saját vállalkozásunkat beindítjuk.
Sajnos az idő rövidsége miatt az előadás végén a kérdésekre nem maradt idő, de reméljük, hogy erre sort tudunk keríteni az elkövetkező hetekben.
Ismét egy nagyon érdekes előadás hallgatói lehettünk a Lónyay Szakkollégiumban!