Tisztelt Szülők!
Kedves Felvételiző Diákok!
A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban már évek óta töretlen lelkesedéssel tanítjuk a holland nyelvet második és harmadik idegen nyelvként. Terveink között szerepel egy holland, mint első idegen nyelv osztály elindítása tekintettel a nagy múltú és manapság is fennálló és működő holland-magyar történelmi, egyházi és kulturális kapcsolatokra. Szeretnénk felmérni, hogy a gyülekezetekben lenne-e olyan család, aki gyermekét beíratná egy ilyen különleges és az országban egyedülálló képzésre. A tanulmányok keretein belül lehetőség nyílik arra, hogy a jelentkező diákok nyelvtudásukat a tanórákon kívül az iskolánkban már több, mint 20 éve működő holland cserediák programban való részvétel révén is tökéletesítsék. A középiskola elvégzése után Budapesten 2 egyetemen, illetve Debrecenben van lehetőség a holland nyelvvel továbbtanulni.
Áldás, békesség!
Wáhl Zsófia
holland – történelem szakos pedagógus