A közelmúlt szomorú eseményei, a mindannyiunkat sújtó és korlátozó világjárvány közepette a költészet napja lehetőséget ad a lelki értelemben vett fellélegzésre. Nemcsak a körülöttünk lévő tárgyi, anyagi világ képes arra, hogy mindennapjainkat formálja, hanem a művészet is, amelyben büszke, felemelő, vagy netán lemondó, szomorú gondolatokat tudunk az alkotás igájába hajtani, s abból valami olyasmit létrehozni, ami önmagán túlmutat.

A világban korábban hosszú ideig október 15-én ünnepelték a költészet napját, amelyet Vergilius, az I. században élt római költő születésnapjához igazítottak. Több hagyománytisztelő országban, így az Egyesült Királyságban továbbra is októberi napon emlékeznek meg a költészetről.

1999-ben az ENSZ-ben döntés született arról, hogy ezt az északi félteke csillagászati tavaszának első napjára teszik, s attól kezdve a világban a költészet napja március 21-ét jelenti. A választás minden bizonnyal a költők művészete előtti tisztelgés. Az anyanyelv gyönyörű szavait olyan összefüggésekben, olyan jelentésárnyalatokkal tudják elénk tárni, ami a mindennapok emberének csak igen ritkán jutnak eszébe, ilyen módon a régről ismertet teljesen új köntösben tudják láttatni, azt minden ízében meg tudják újítani. S hogy ennek a folyamatnak nincsen vége, arra maga az irodalom története az ékes bizonyíték. Mindig fognak olyan alkotók születni, akik koruk terheit, örömeit addig ismeretlen árnyalatokkal tudják megragadni, ami újszerűséget kölcsönöz legősibb, legszebb és legnagyszerűbb örökségünknek, az anyanyelvünknek.

Magyarországon a költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján. Az időpont egyszerre tisztelgés nagy költőnk előtt, illetve bátorítás. Jóllehet sorai kevesekhez jutottak el még életében, de gondolatai, világlátása, megfogalmazásai utat találtak hozzánk, kései olvasókhoz, s nemzedékek múlva is kívülről fogjuk szavalni, hogy „Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom…”. A költők elsősorban nem saját koruknak alkotnak. Egy lenyomatát adják azoknak az időknek, amelyben éltek, s ha értő és befogadó kortársakra találnak, az – műveik halhatatlansága mellett – külön jutalom számukra.

Kezdetben még a munkásmozgalmi líra volt középpontban, hiszen a XX. század második felében a kommunista ideológia az élet minden területét áthatotta. A rendszerváltást követően azonban e napon minden költő és művészete előtt tisztelgünk, s nincs ez másképp 2021-ben sem egy világjárvány – ha minden igaz már lecsengőben lévő – harmadik hullámában sem.

Mind a hivatalos, mind az iskolai megemlékezés az online térbe költözött a korlátozások okán. Idén a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban a diákok illetve az osztályok kedvenc költeményük inspirálta képekkel, illusztrációkkal, felvételekkel tisztelegtek a jeles nap előtt. Számtalan pályamunka érkezett, amelyeket most megosztunk az olvasókkal.

Áldás, békesség!

Ludvik Mihály Csaba
szervező

Dsida Jenő: Nagycsütörtök