November első napjaiban tartotta a Lónyay Szakkollégium – a tanárok és a diákok körében is nagy érdeklődéssel várt – következő foglakozását, amelynek a témájául a mesterséges intelligenciát tűzte ki. Meghívott vendégelőadó Mandácskó Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mérnök informatikusa, okleveles mérnök tanára volt.
Hangulatos előadáson, mindennapi példákkal illusztrálta, a már jelenlévő és általunk is használt mesterséges intelligenciát. Meglepő példákat mutatott arra, hogy mi mindent tud már önállóan létrehozni. A „Merre és hogyan tovább?” kérdésre adott lehetséges irányok /elképzelések/ tervek nem tűntek ma még nagyon biztatónak. Ezt a bizonytalanságot tükrözték a hallgatói kérdések, hozzászólások, valamint a foglalkozás utáni egymás közötti beszélgetések.
Általános vélemény, hogy ezt a témát feltétlenül folytatnunk kell, fel kell készülnünk az elkövetkező évek kihívásaira. Nagyon érdekes és elgondolkoztató délután volt!
Fotó: Bicsák Boglárka