Nagy érdeklődéssel vártuk a Lónyay Szakkollégium februári foglalkozását, hiszen a téma – a mindenkit foglalkoztató, mindennapjainkat uraló események szakmai magyarázatokkal és értékelésekkel alátámasztott – válságrégiók bemutatása volt.
Fokozta az érdeklődést a meghívott vendég személye. Dr. Resperger István ezredest, egyetemi tanárt, katonai biztonsági szakértőt köszönthettünk körünkben.
A zsúfolásig megtelt előadóterem hallgatósága, képekkel, adatokkal, háttérinformációkkal és
-néhol felkavaró – video-bejátszásokkal kiegészített előadásban kapott információkat az izraeli – arab konfliktusról, az ukrán – orosz háború jelenlegi állásáról és a Kína és Tajvan közötti feszültségről. Bemutatásra kerültek a harcok során bevetett eszközök, a harcoló felek között fennálló különbségek, a harcok során elért eredmények és azok hosszú távú következményei.
Döbbenetes dolgokat hallottunk, amelyek még másnap is az egymás közötti beszélgetések témái voltak. A közönség egyértelmű véleménye, hogy az ezredes urat – a nem távoli jövőben – ismét meg kell hívnunk!
Fotó: Bicsák Boglárka