Március 1-2 között tartották meg az idei SDG Bibliaismereti versenyt, melyre az ország református középiskolái közül 22 képviseltette magát összesen 34 csapattal. A verseny nagyon jó hangulatban telt a Lónyay-s különítmény számára, és emellett sikerült rátenni még egy lapáttal a tavalyi szép eredményre, ugyanis a „Boldogok” névre keresztelt csapatunk (Montvai Anna, Literáty Elza, Belcsák Bertalan) megnyerte a verseny hivatalos számát, a tesztversenyt, és második lett az ún. kalandversenyen; a „Lux in tenebris” csapatunk (Csóka Emese, Csányi Ákos, Csányi András) pedig a kalandversenyen végzett az első helyen, a teszt számban pedig a harmadikon. Engem, mint kísérőtanárt megkérdeztek páran, hogy csináltuk, de a válasz a résztvevő diákjaink motivációjában keresendő. Hosszú órákat szántak az 1Mózes (mely a verseny anyaga volt) minél mélyebb ismeretére, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszem, hogy nem csak a versenyen, hanem diákjaink hitéletében is.
Interjú a győztes csapattal: https://parokia.hu/v/a-hit-nem-megy-ki-a-divatbol/
Kacsó Nándor
hittantanár