Urunk megjelenése – Epiphania Domini – Vízkereszt ünnepe

A Gergely-naptárt használó keresztény egyházak január 6-án ünneplik vízkeresztet, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét. A kereszténységben a 4. század elején vált e nap liturgikus ünneppé, 312 és 325 között kezdett elterjedni keleten, majd nyugaton.

Az ünnep teológiai értelmezése szerint Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként. Jézus hármas megjelenéséről emlékezünk meg: a napkeleti bölcsek imádásáról, Jézus megkeresztelkedéséről a Jordánban és Jézus első csodájáról a kánai menyegzőn.

A napkeleti bölcseket, vagy népiesen a háromkirályokat az evangélium bölcseknek nevezi, ám nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is közli: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13–17) szerint a harmincéves Jézus elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt. Ekkor a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a Fiút: „És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«” (Mt 3,17), és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. Ebben a jelenetben a teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1–12). Jézus e cselekedettel kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embereknek segíteni akar, meg akarja menteni, s meg akarja váltani őket.

Az ünnep hagyományos elnevezése az epifánia, a görög επιφάνεια – megjelenés szóból származik, eredetileg nem egy eseményt jelölt, hanem egy misztériumot: Krisztus üdvözítő megjelenését, amit az újszövetségi események egységében kell értelmezni. Ebből eredően Urunk test szerinti születése és megkeresztelkedése kezdetben egy napra esett, január 6-ra. A két ünnepi esemény szétválasztására csak a IV. században került sor.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki, és hagyományosan ekkor kezdődik a nagyböjt kezdetét jelentő húshagyó keddig tartó farsang is.

Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítők dramatikus játéka. Az alakokat, a betlehemezés mintájára, gyerekek személyesítették meg. A játék legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg, daluk a csillagének volt.